Az előző bejegyzésben írtam arról, hogy mennyire nem tud még beszélni. Ehhez képest a következő történt. A ma délutáni alvása után bementem a szobájába, már ült az ágyában.

-- Szia! -- köszöntem neki.

-- Szia! -- hangzott a válasz.

Tökéletesen érthetően, bármi akcentus vagy hiba nélkül. Csak álltam és néztem. Ha a szomszéd kutyája köszön így rám, azon sem lepődtem volna jobban meg.

Viki nem volt ott, de a szomszéd szobából ő is hallotta, és ő sem akarata elhinni. Hiszen Eszter nem tud beszélni, csak néha mond valami sziához csak kicsit hasonló valamit. Mindenesetre se előtte sem azóta nem ismételte még meg.