Lassan egy hónapja írtam Esztiről hosszabban. Azóta talán a legnagyobb változás, hogy egyre többet beszél. Megtanult pár új szót -- pl. kaba (= kabát), pulcsi, póló --, de most a sláger az, hogy egy-egy elhangzott szót megismétel. Nem sokszor, csak akkor egyszer, aztán látszólag elfelejti, de hát "ebből lesz a vaddisznó".
Az is vicces, hogy néha kiragad egy szót a kontextusból. Ma vacsinál valami ételre (Eszterül még mindig "kaja") azt mondtam neki, hogy
-- De hát ott az orrod előtt!
Erre büszkén mutatott az orrára. Cuki! Különben ezen is gondolkoztam, hogy nem lehet egyszerű dolga: a magyar nyelvben egy ilyen rövid szóhoz, mint az orr, sokszor a szónál jóval hosszabb toldalékok csatlakoznak, mégis megérti a lényeget.
Közben például nagy fejlődés van a Hol a ...? kérdésre adott válaszban is. Az eddigi "Nemta"-t felváltotta a "Nemtaja", sőt újabban "Nemtajam". Hát igen, minden -ja, és mostanság minden az övé. (Amúgy, for the record, néha már nem Nemtaja van, hanem frankón megmutatja, hogy hol az adott ojjektum.)
Mindent szupercukin elmutogat, és újabban el is mesél. Ma ezzel fogadott, amikor hazaértem:
-- Kutya hoppá! Kutya hoppá! Kutya hoppá!
Egyelőre persze még Viki kellett, hogy fordítson. Az történt, hogy átmentek a szomszédokhoz, ahol is a kis fehér göndör szőrű kutyus többször felugrott a kanapéra, illetve le a földre.
Ő meg persze szép csendben remegett az anyja ölében.
