Már ennél a képnél gyanakodnunk kellett volna:

Pedig akkor még nem sejtettük, ami mostanra már biztos. Van egy mini rockerünk!

Az úgy kezdődött, hogy lefekvés előtt Eszti még kicsit játszhatott a mobilommal. Viki kérésére éppen a Living Dollt kerestem rajta, ami egy jó kis megnyugtató zene elalvás előtt. Érdemes belehallgatni:

Miközben ezt kerestem, nem tudom hogy történt, én nyúltam mellé, vagy Eszter vette épp ki a kezemből a telefont, de egy teljesen más számot kezdett el lejátszani a telcsi. Egy Guns N’ Roses számot.

A hatás leírhatatlan volt. Tényleg leírhatatlan. Megpróbálom elmesélni, de nem lesz egyszerű. Mindenesetre próbáljátok meg elképzelni, érdemes!

Szóval ülök a földön, hátam a kanapénak vetve. Lábaim kinyújtva, rajtuk ücsörög Eszti, velem szembefordulva. Este tíz óra, majd leragad a szemem, de a kis örökmozgó is lassul már. Ekkor megnyomja a telón a gombot, majd felharsan a dobszóló, jó hangosan. Ez:

A kiscsaj szeme felvillan, fejét hátradobja kicsit, a kezeit ökölbe szorítva maga elé húzza, olyan bokszoló pózba és hangosan felkiált örömében. Ezután önfeledten elkezd ugrándozva táncolni az ölemben.

Mi Vikivel fetrengünk a röhögéstől. Sokáig, nagyon sokáig.