Az előző bejegyzésben nem írtam, de ezzel terveink szerint vége a hónaplózásnak. Eleve egy évre terveztük, ráadásul elég sok meló volt mindig összerakni, és talán túl hosszúak is lettek. Nem kell megijedni, lesz Eszterről sok kép, videó és szöveg ezután is, de inkább több, de rövidebbek (?). Reményeink szerint mindenkinek jobb lesz így!
Szóval Eszti mostanában kezdi erősen próbálgatni az akaratát.
- Ö, ö, ö... -- mondja, és mutogat, hogy most épp hova vigyük, vagy mit adjunk oda neki.
Kemény harc ez, képes a tőle fél méterre lévő játékra mutogatni, inkább, mint hogy odamászna érte. Ha nem kapja meg, amit akar, sokszor komoly sírást rendez, de olyan profin, hogy ha nem láttam volna saját szememmel, hogy miért van, komolyan elhinném, hogy valami nagyon nagy baja van. Olyan is van, hogy előbb mutat valamerre, és utána néz oda, de rájön, hogy nincs is ott semmi... Ennek a jelenségnek különben neve is van, a szakirodalom "egyéves mindenható"-nak hívja, igen találóan. Képzeljétek el a következőt:
Vacsora, mi az asztalnál ülünk, Eszti mellette az etetőszékben. Folyamatosan megy a mutogatás:
- Add ide azt! -- eredetiben "Ö, ö, ö!", lassan így vesz levegőt.
Mutat a mi tányérunkra (nem kapja meg), a kenyeres kosárra (ezt sem), a teli joghurtos dobozra. Ezt megkapja, örül neki, de hamar megunja. Ami ekkor jött, nem akartam elhinni:
- Ö, ö, ööö -- mutat a csillárra.
Nem kapta meg.
