-- Tavaly is úgy jöttél haza, hogy hú, ez tényleg nagyon hosszú volt, biztos kell ez neked? -- mondogatták a rokonok egyre gyakrabban, ahogy közeledett a Kékszalag időpontja.

Mi tagadás, el is gondolkoztam ezen, de aztán arra gondoltam, hogy mások hosszú hónapok alatt kerülik meg vitorlással a Földet, ehhez képest ez néhányszor tíz óra semmiség. Gyerünk, nyerjük meg az osztályban!

A nevezést most előre intéztük, ráadásul többségünk számára nem is volt előtte verseny egész héten, így a tavalyinál lényegesen kényelmesebben indult a dolog. Ami viszont aggasztó volt, az az időjárás-előrejelzés. Péntekre, a verseny első napjára szinte semmi szelet nem mondtak, csak szombatra ígértek vitorlázásra alkalmas időjárást. Egyedül abban bízhattunk, hogy a meteorológiai előrejelzések sosem jönnek be. Szerencsére most sem.

Péntek reggelre ugyanis megjött egy kellemes, közepesen erős szél, amivel a 9 órás füredi rajt felé vitorláztunk. Ekkor, kb. a rajt felé félúton derült ki, hogy baj van, mert nincs nálunk az akkumulátor, ami az éjszakai világításhoz kellett. CaptainP odaadta a kikötőben egy ismerősének, hogy töltse fel, de valahogy nála is felejtődött. Gyors telefon, majd:

  -- Megoldják -- hangzott a megnyugtató válasz.

És valóban, nemsokára feltűnt egy motorcsónak hátulról, majd közelebb érve kiálltak és átadtak egy feltöltött autóakkumulátort ezekkel a szavakkal:

  -- Ötvös Csöpinek nem volt ilyen jó dolga, mint nektek!

Ha már lúd, legyen kövér: a mi motorunkat már rég leszereltük, hiszen a versenyben nem lehet fenn, viszont félő volt, hogy a gyengülő szélben lekéssük a rajtot. Kis rábeszélésre a motorcsónakosok belementek, hogy dobtunk nekik egy kötelet és bevontattak a rajthoz. Vagány volt...

A rajt után csodálatos idő várt ránk: kellemes hármas szél, napsütés, és mindez ráadásul késő délutánig kitartott. Közben szolidan fogytak a zsömlék és a fröccsök, miközben igyekeztünk lépést tartani a mezőnnyel. Siófokig többször találkoztunk a nálunk elvileg gyorsabb tavalyi hajónkkal. A csapatuk most kezdi a versenyzést, de szemmel láthatóan óráról órára egyre jobban belejöttek. Valahol Zamárdi környékén járhattunk, amikor telefonáltak, hogy eltörött a kormánylapátjuk. Ismét. Döbbenten álltunk az est előtt, nem értettük. Azóta sem értjük.

Mi mindenesetre haladtunk tovább, míg délután hat körül be nem kerültünk Lelle magasságában a tó közepén a „lavórba”, azaz a helyi szélcsendes zónába. Itt kb. egy órát szerencsétlenkedtünk, eközben Boglárig csorogtunk le, mikor végre megjött a szél. Aki az északi parton volt, az ezt megúszta, és jól ellépett. Mindeközben előttünk-mögöttünk zivatarok tették izgalmasabbá sokak versenyét, de mi épp megúsztuk köztük szárazon.

Györök előtt sötétedett ránk, ezután krajcolás és whisky-kóla következett a Keszthelyi bójáig. Ott már nagyon jó kedvünk volt, és ez csak részben volt annak köszönhető, hogy éjjel 11 előtt elértünk odáig -- tavaly az jóval éjfél után történt meg.

A bója után jött az izgi rész. Kissé (?) spicces csapatunk -- háromnegyed szél lévén -- spinakkert húzott. Finoman szólva sem volt az a mintaszerű felhúzás, de ekkorra a kapitány és a kormányos, akik amúgy váltották egymást, szóval eddigre ők is megbocsátóbb hangulatban voltak. A vitorla kibogozása után kezdődött a száguldás a sötétben. Ez önmagában izgalmas volt, ráadásul északi szél lévén mi balról kaptuk azt, azaz nem voltunk útjogosak, szóval nekünk kellett volna kitérni, ha jön valaki szemből. Ezt a részt nem annyira szerettem, itt jól jött volna a csapat józansága. Szerencsére azért bőven maradt abból is, így gyors alkoholstoppot rendeltek el, felvettük a mentőmellényeket és mentünk, mint a golyó. Valahol Györök környékén aztán kezdett szembe fordulni a szél, vagy mi vele, mindenesetre lekerült a spinakker (ez sem volt egyszerű...) és kezdődött a félszél-negyedszél.

Érdekes éjjel vitorlázni a Balatonon. Hiába ismeri az ember nappal a jellegzetes tájékozódási pontokat (hegyek, kikötők, épületek, stb.), éjjel minden más. Éjjel is vannak ilyen jól látható pontok, de teljesen mások (viharjelzések, kikötők fényei, diszkók, falvak fényei). Ennek következtében Badacsonyt majdnem balról kerültük. Ez nem csak, hogy hosszabb így, de sokkal problematikusabb is, mert ott ugye baromira nincsen víz. Amikor végre ránéztünk a GPS-re, kissé hitetlenkedve fogadtuk, amit mutatott. Azonban hamar be kellett lássuk, hogy megint neki volt igaza, és amit a fonyódi kikötőnek hittünk az sajnos a badacsonyi.

Újratervezés, irány Tihany. Ekkortájt ketten ledőltek, ketten folytattuk úgy négyig. Nem sok hiányzott, hogy még pirkadat előtt befussunk, de ekkor végképp elfogyott az amúgy is többször legyengülő szél. Ekkorra felébredt a váltás, így mi ketten elvonultuk a kabinba kicsit szundítani.

Mire másfél óra múlva felkeltünk, már a Tihanyi rév vonalán túl voltunk kicsivel. Vicces volt reggel azt látni, hogy kb. ugyanazokkal a hajókkal vagyunk körülvéve, mint sötétedéskor. Valószínűleg nekik is ugyanúgy voltak jól sikerült szakaszaik és hibáik is, mint nekünk. Innentől másfél óra verseny volt még hátra a befutóig a folyamatosan gyengülő szélben.

Végül pár perccel reggel hét óra után, bő 22 órányit vitorlázva futottunk át a füredi hajóállomás előtt álló célvonalon. Osztályban ötödikek lettünk, abszolútban 320. körül végeztünk, ami a 612 induló és 556 célba érkező közül a középmezőnynek tekinthető. Szokás szerint szoros volt a befutó: a dobogóról nem egész negyed órával maradtunk le, ráadásul egy erősebb szeles befutónál ez csak pár perc lett volna. Ehhez még egy adalék, hogy az osztályból az első kilenc helyezett bő fél órán belül egyszerre végzett.

A versenynek érdekes színfoltja volt Detre Diána, aki szörffel állt -- versenyen kívül -- a rajthoz. Vele Kenese és Keszthely között többször találkoztunk. Fantasztikus, amit véghez vitt! Ez a 22 óra ülve, fröccsözve, kicsit fekve sem volt egy kéjutazás, de ő eközben végig egy deszkán állt. Ez a szél azonban a szörfnek túl kicsit volt, így visszafele Boglár tájékán az ereje elfogyott és feladni kényszerült a versenyt. Így is hatalmas teljesítmény volt ez, le a kalappal előtte!

A verseny után másnap megkérdezte a nejem, hogy mit mondjon, hogy ha jövőre is indulni akarok. Igyekeztem megfontolni, mielőtt válaszolok. Végül valami ilyesmi lett:

  -- Ennél sokkal kisebb szélben nem lenne jó napokig vergődni, de akkorában vagy nagyobban kár lenne kihagyni.

Bizony, kár lett volna kihagyni. Már csak az Ötvös Csöpis rész miatt is. Tűz, Csucsu!

Erre jártunk (visszafele Györök környékén lemerült az elem, azért nem folytonos a vonal):

Ezeknél sokkal jobb képek itt találhatóak. Csodás panorámaképek pedig itt.