„Olyan gyorsan felnőnek” -- mondja mindenki, de lehet is benne valami. Talán az a titka, hogy pár hónap alatt egy felnőtt ember szinte semmit nem változik, de egy kisbaba életében ez hihetetlenül nagy idő. Persze az is lehet, hogy csak azért nem vesszük észre annyira a változást, mert mi nap mint nap látjuk. Így aztán nem is olyan egyszerű számon tartani, hogy mik az új kunsztok, és pláne nehéz észrevenni, hogy mi az, ami el-el marad már. Azért próbáljuk meg:

Azt már írtam, hogy egyre ritkábban felejti fenn a levegőben álmában valamelyik végtagját. Már rég nem kellenek neki a hasfájás elleni cseppek sem, és egyre gyakrabban van rajta zokni.

A múlt hét örömhíre, hogy a doki szerint meggyógyult a csípője, nem kell már a terpeszpelus. Pontosabban csak éjszakára, a fokozatos leszoktatás céljából. Nagyon cuki amúgy, ahogy még mindig csípőből széttartja a lábát, térnél behajlítva, mintha rajta lenne ez a terpesztő, mert így szokta meg.

Mivel elég sok tejet bukott vissza, azaz becsléseink szerint igen nagy részét annak, amit megevett, kapott valami port (szerintem cementet), amiből egy zselét kell keverni kaja előtt, hogy alálapozza a kaját és így jobban bennmaradjon. A dolog működik is, bár picit macerás minden kaja előtt frissen kikeverni. A cucc amúgy engem folyton a Szellemirtók 2-re emlékeztet. Mindig mondom is Esztinek, hogy ne ingerelje a Zselét, mert akkor megnő és elpusztítja a világot. Kezdhettek aggódni!!

Pár hete történt egy kedves dolog: Vikit megszólította a játszótéren egy anyuka, akinek olyan egy éves forma a kislánya. Párszor beszéltek már egy-egy szót, miközben Viki tologatta a babakocsit. Most megkérdezte, hogy mit szólnánk egy nagy adag kislányruhához? Mert hogy ő is sokat kapott így, és vissza nem lenne értelme adni, de így viszonozhatná valahogy a világnak a kedvességét. Nagyon örültünk a dolognak.

No, de vissza a kunsztokhoz! Eszter kedvenc tevékenysége továbbra is annak a próbálgatása, hogy milyen kombinációban a legfinomabbak az ujjai. A klasszikus hüvelykujj-szopogatás neki csak egy a bőséges választékból. A legviccesebb talán az volt, amikor tenyérrel felfelé kapta be a középső néhány ujját. Továbbra is sikongat, minden reggel azzal ébreszt. Sőt, újabban gurgulázik is (ld. alább a videót). Ezt ráadásul tudja felháborodottan is, amikor már kezd megéhezni, de sírni még azért nem kell.

Időközben tökéletesítette a hasra fordulást: kicsit túlfordulva ki tudja venni a kezét maga alól. Ha olyanja van, egymás után sokszor eljátssza, máskor van, hogy egész nap nem. Hasról hátra még csak párszor sikerült, de legalább egyre jobban elvan hason. Ilyenkor elég nehéz neki a feje, egy ideig tartja, majd nagyot sóhajtva lerakja maga mellé, kicsit pihen, és kezdi újra. A sóhajtás különben régi tudománya, ilyenkor olyan, mintha a világ összes gondja az ő vállát nyomná. Az mondjuk vicces, amikor büfizés után csinálja elégedetten.

Azt már szinte teljesen elfelejtettük, amikor kézben aludt el. Volt, hogy Vikivel együtt a fotelben. Csak annyit tehettem értük, hogy odahúztam a kanapéhoz, így felrakhatta a lábát, és betakartam az egész társaságot. Vagy hogy Viki takaró nélkül aludt fél éjjel, mert azt gondolta, hogy pár másodperc múlva úgyis felsír a gyerek és kelnie kell, de nem. „Mindig be kell takarózni”, ez volt a tanulság.

Így aztán lassan tényleg mindjárt azon aggódhatunk, hogy hazajön-e tízre, vagy hogy összetöri-e a fatertól kölcsönkért kocsit:

−  Szigorúan ráparancsoltam a lányomra, hogy minden este tízkor ágyban legyen.
−  Na, és betartja?
−  Az időpontot igen. Csak a házszámot téveszti el néha…

Képek:

Hunc:

Piknik:

Alvós képek:

"Jézus a kereszten" póz:

A kedvenc pózom:

Fürdés előtt bulizós, gurgulázós videó: