Nagy nap volt a tegnapi! Piros betűs nap az Internet történetében. Február 13, mi ebben a nagy szám? Hát persze! Egy éves a ködlámpa blog! Bizony, kedves olvasók, volt blog Eszter előtt is, egy éve és egy napja kezdődött, egy gombapucolással. (Asszem azóta sem pucoltam gombát...)
A szülinapra hadd álljon itt egy kis összefoglaló azok számára, akit csak mostanság kapcsolódtak be. Jó sok marhaságot összehordtam itt egy év alatt: volt köztük 120-as Skodás, ZX Spektrum szétszedős, webkamera építős, bulibeszámolós (amiért azután fél évig szabadkoztam), sok-sok vitorlázós, végigolvasni egyben talán túl sok lenne. Mindenesetre volt egy-kettő, ami szerintem, és talán mások szerint is, tényleg jól sikerült. Ha másért nem, ezekért érdemes visszalapozni: az esküvői előkészületek közepette – amikor már az öltözet nagyjából megvolt – született a Hullámok című szösszenet. A másik, egy ártatlannak induló botanikuskert-látogatás fajult kissé el, legalábbis számomra. Részletek a Hülye Helyzetekben.
Na de vissza a jelenbe! Ma ismét Ballantine’s Day van (bár ma még egy fröccsöt sem ittam), de így visszaolvasva a tavaly leírtakat, nem sok minden változott. Oké, mármint az egy feleséget, és egy gyereket leszámítva. Bár Viki azért próbálkozott:
– ... különben tudtad, hogy ma Bálint nap van? – kérdi ártatlanul.
– Ja, de nem ismerünk egy Bálintot sem. – gondoltam. De inkább ezt mondtam:
– Ja. Szeretlek.
– Én is.
Ezzel le is zárult a téma. Még a nap folyamán emlegette egyszer a tiramisut, de szerintem főleg csak azért, mert a nyers tojás miatt a terhesség alatt nem ehetett, és azóta sem volt ez terítéken. Most, hogy írom, akár csinálhattam is volna egyet neki. Végül szív alakban kirakott gyümölcsszeletekkel leptem meg, adva ezzel kéményen a romantikának és az egészséges életmódnak is. Cool.
Hiába fogadkoztam, hogy ez a mostani bejegyzés nem Eszterről fog szólni, nehéz megállni, hiszen nagyon körülötte forog az életünk. Emiatt nem jut túl sok idő a blogra, sőt fontosabb dolgokra is alig. Cserébe persze új élményekkel gazdagodunk. Például világ életemben röhejesnek tartottam, ha egy szülő a gyermekéről többes szám első személyben beszél:
– Tegnap bepisiltünk, és jön a fogunk is, de megdicsért minket az óvónéni, hogy szépen rajzolunk.
– Komolyan, te is, neked is, téged is? – még sosem mondtam ki, de többször már majdnem.
Most viszont látom, hogy mégis lehet a dologban valami. Eszti sír, Viki csitítja, beszél hozzá, bár úgy sem érti, de azért hátha:
– Nem vagy szomjas? – kérdi.
– Nem vagy éhes? – jön az újabb kérdés, közben arra gondolok, hogy én már lassan az vagyok.
– Nem kell büfizni? – hm, lassan már nekem kell.
– Nem kell kakilni? – eddig hallgattam a párbeszédet, mert rájöttem, hogy nekem kell!!
Egyébként ma nagy kaland volt, átmentünk családilag ebédre a szüleimhez. A Skoda erre is jobb volt: az hangos volt, rázott, nem úgy, mint az Opel, ebben el sem aludt a kiscsaj. Vörös Villám, hiányzol!
Ja, és kiderült még valami: Eszter nem lesz egy hónapos! Nincs februárban 29-e. Fura.
A szokásos képek:
Továbbá egy ébredezős videó:
Szolgálati közlemények:
– Eszter újabban nem hajlandó az ágyában elaludni, csak kézben, de erre nem akarjuk rászoktatni. Ötletek? Pálinkás kenyér és máktea egyelőre kizárva. Legalábbis számára!
– Vízhőmérője van valakinek kölcsön? Apu szerint elég könyökkel megnézni, hogy épp jó legyen, de arra jöttem rá, hogy az én könyökömnek túl tág határok között „épp jó”. Gondoltam bekalibrálom. Arra is gondoltam, hogy a sírás hangerejéhez állítom, de az egyelőre bármit próbáltam a vízzel, az fürdetés közben maximális.
u.i.: Jelentem, megittam a fröccsöt! Éljenek a Bálintok, éljen a szerelem, éljen sokáig minden ködzárófény!
