Az alábbi történet pusztán fikció, az esetleges kapcsolat valódi cégekkel vagy személyekkel pusztán véletlen egybeesés.

2005. májusában egyre közeledett a zöldkártya lejárta. Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű menet az új megszerzése, már az előző évben is csak egy új karburátor és némi trükközés árán jött össze. Ráadásul ekkora már igencsak füstölt a verda, az olajat, vizet, benzint pedig számolatlanul itta. (Captain P-nek: tudom, hengerfej...)

A következő eset jól jellemzi a kocsi műszaki állapotát. A mélygarázsunkban van egy CO riasztó rendszer. Ha valami érzékelő túl magas szénmonoxid koncentrációt mér, akkor mindenféle piros lámpák kezdenek el villogni, hogy „CO VESZÉLY! AZONNAL HAGYJA EL A HELYISÉGET!” és hatalmas ventillátorok fújnak be friss levegőt. Ijesztő élmény. Eddig egyetlenegyszer volt benne részem, amikor is kicsit sokat forogtam a Skodával az egyik parkolóhelyre beálláskor. Más járó motorú autó nem volt a garázsban.

Szóval ekkortájt a ... jajj, most hogy is fogalmazzak?... nos, egy magyar autósok által alapított érdekvédelmi klub épp bedobott valami szórólapot (vagy levelet írt talán?), hogy vigyem hozzájuk zöldkártyára a kocsimat. Szó sem lehet róla, gondoltam, ami így füstöl, az ha valahol, akkor ennél a társaságnál tuti nem kap zöldkártyát...

Sok reményt nem fűztem a dologhoz, de azért adtam egy esélyt a hivatalos útnak: bevittem az első szervizbe, hogy állítsák be, és kérem a papírt. A pasi a műszer csatlakoztatása után vagy fél óráig csavargatta a két rendelkezésre álló csavart, majd feladta, mondván, hogy ennek a káros anyag kibocsátása olyan messze van a határértékektől, hogy szóba sem jöhet a zöldkártya.

Ekkor már csak pár hónapig terveztem használni az autót, így bár a környezetvédelem szívügyem, elhatároztam, hogy nem verem túl nagy kiadásokba magam egy motorgenerállal, inkább keresek valami „költséghatékonyabb” megoldást. Irány hát egy másik szerviz, ahol eddig meglepően rossz állapotú kocsikra adtak meg műszaki vizsgát – ráadásul külön kérés vagy plusz pénz nélkül.

Reménykedve bevittem. Rátolja a pasi a műszert, hümmög, állítgatja, rázza a fejét. Látom, hogy próbál trükközni: széthúzza a kipufogóhoz vezető csövet, átteszi a fordulatszámmérő műszert a közös kábelről az egyik hengerre menőre (negyedakkora fordulat), de itt semmi sem segít. Közli, hogy ez kész, szét kéne szedni a motort. Hajjaj, ha itt ezt mondják, akkor tényleg nagy a baj. Azért próbálkoztam:
-- Nincs valami olcsóbb, ideiglenes megoldás?
A válasz:
-- Hááát, végül is van egy megoldás. Menjen el a fenti érdekképviseleti egyesületnek ebbe és ebbe a kirendeltségébe, és ott keresse XY-t! Ne a munkafelvételre menjen, ne is az irodába, hanem közvetlen XY-hoz, és mondja, hogy „a Pipás küldte”! Pontosabban: „a Pipás küldte, mert elfogyott a zöldkártya-papírja”.

Odamentem. Pókerarc, James Bond is megirigyelné:
-- XY-t keresem.
-- Én vagyok.
-- A Pipás küldött. Merthogy elfogyott a zöldkártya-papírja.
A pasi rám néz, aztán a kocsira, majd megint rám:
-- Na persze. Elfogyott a papírja. Annyira gáz a verda, hogy ezt már ő sem vállalja??
-- Engem a Pipás küldött önhöz, mert neki elfogyott a zöldkártya-papírja. -- próbáltam nem elröhögni.
-- Ahhh, ha arra járok, beszélek a fejével!! No mindegy, álljon be a mérőállásra!

Rádugta a műszert, lemérte; az értékek gondolom kritikán aluliak voltak. Ennek ellenére -- hosszú várakozás után -- kiállították a papírt, ami ráadásul alig került többe a hivatalos, hatósági árnál.

Így lett az adott klubtól zöldkártyám.

Epilógus

Kb. egy hét múlva visszavittem ugyanoda, ahol először próbálkoztam és elhajtottak. Ekkor valami más gondom volt, de ugyanahhoz a szerelőhöz kerültem. A hapsi rám nem emlékezett, és az autóra sem, de szörnyülködve mesélte:
-- A múlt héten is volt itt egy Skodás, zöldkártyát akart csináltatni. Ne tudja meg, milyen állapotban volt az a motor!
Nem volt könnyű, de sikerült együttérzően bólogatni, és nem elröhögni ezt sem.