Kis túlzással a rajongók már a küszöbön állva verik az ajtót, hogy mikor lesz már újabb bejegyzés. (Konkrétan az asszony tegnap odavetette, hogy „Tényleg, rég írtál blogot”, másnak nem hiányzott.) Szóval közkívánatra íme az újabb fejezet:
A múlt hétvége rövid volt, szombaton meló, a vasárnap azonban mindenért kárpótolt. Szezonzáró vitorlásverseny, ráadásul a komolytalanabb fajtából. Van az a fajta, ami komoly, és komolyan is veszik, de azért nem vérre megy. Ezt szeretem. Van az is, ami komolytalan, de naggggyon komolyan veszik a versenyzők, ez a kinek a hajója a drágább, ki hordja magasabban az orrát jellegű. Itt szép pólókat szoktak adni, és mellesleg azért vitorlázni is egész jól lehet benne, ha az ember hozzászokik az „én hajóm a nagyobb, tehát nekem van útjogom, nem érdekel, mi a szabály” jellegű bekiabálásokhoz. Nos, a vasárnapi verseny a harmadik kategória volt: nem komoly verseny, és nem is veszik komolyan. Mindenki ismer mindenkit, egy-egy apróbb csalás belefér, amit a végén sörrel lehet rendezni. Ez számomra új volt, de nagyon szimpi.
Az egész szuper jól is sikerült, leszámítva mondjuk a vitorlázást, az ugyanis szánalmas volt. Bár ez is lehet, hogy csak hozzáállás kérdése: október közepén ritka az ilyen ragyogó napsütés, kellemes, kb. húsz fokos meleg. A hőérzetünket a szél sem csökkentette, bár ez ott, akkor némileg frusztráló volt. A GPS szerint összesen 3,3 km-t sikerült abszolválnunk röpke 2 óra 17 perc alatt, de úgy, hogy a végén már fújt valami. Az első 2 kilométeren a részidő 1:54 volt, ennek a tízszerese is csak jó közepesnek számít...
Egy kis életkép, érdemes megnézni a tükörsima vizet:
Ami miatt mégis nagyon megérte, az a verseny utáni buli a parton: a faszenet a rendezőség adta, a kaját mi hoztuk. A hangulat leírhatatlan, tényleg látni kell! Azt gondolom, hogy ez messze Magyarország legéletvidámabb társasága. Mindenkit, akinek valami lelki baja van, el kéne ezek közé hozni csak fél órára, minden gondját elfeledné! Kaja, pia, nevetés, viccelődés, az őszintébb fajtából. Van itt mindenki a sírkövestől az építésvezetőig; a legfiatalabb játékos 14 körül van, a legidősebb bőven 60 felett. Azaz vannak 14 alattiak is, pár évesek, akik szintén ott játszanak. Hogy is írjam le, nagyon nehéz. Talán egy kép segít: ez a helyi műhely bejárata, ami előtt a parti volt:
Van egy faszi, jól szokott szerepelni, elég közismert arc, Csér a hajója neve. Kiderült, hogy az egyik nagy ellenfelének (aki a 60 feletti csákó, a 14 éves unokával szokott menni), szóval neki odahaza konkrétan a WC deszkára fel van festve, hogy Csér...
Az asszony is eljött velünk, és a zsűrihajón drukkolhatott férjurának. Mint a Bujtor-filmekben, nyomta a dudát, írta a helyezéseket, adott TV-interjút. Nagyon élvezte!
Az ebéd után díjkiosztó. Nos, eddig azzal szabadkoztam a sok jó helyezés leírásakor, hogy ez igazából a hajón és a kormányoson múlt főleg. Most is igyekszem ezzel takarózni, ugyanis igencsak hátul végeztünk. Mondjuk a véghajránk már jobb volt, így felküzdöttük magunkat az utolsó harmad tetejére. Nem baj, jó játék volt!
Apropó, díjkiosztó. A fődíj átadása előtt volt egy különdíj is. Tudni kell, hogy a kormányrúd jobbra-balra húzogatásával fel lehet gyorsítani a hajót -- ez egyfajta evezés, pumpálásnak nevezik. Kikötéskor szokott jól jönni, de a versenyekben természetesen tilos e technika használata. Az egyik versenyző ezt notóriusan nem tartotta be, így ő ezúttal kizárás helyett különdíjban részesül, az Arany Pumpa Díjban (a képen a verseny rendezője, a díj átadója látható, nem a boldog tulajdonos):
