avagy Meddig ragaszkodjunk az elveinkhez?
Eszternek megígértem hogy kaphat egy kis szőlőt.
-- Ott eszem meg! -- mutat Eszter az én székemre. Ezt nem akartam, de ha elkezdek vitatkozni vele, tudom, hogy hisztizik, sír, üvölt, hogy ő ott akarja megenni. Kellett hát valami más:
-- Eszter, az etetőszékben eszed meg, vagy nem kapsz.
Erre ő, mintha mi sem történt volna, teljes természetességgel:
-- Az etetőszékben eszem! Te kimagozod!
-- Nem, Eszter vagy kimagozod te, vagy nem kapsz.
-- Én kimagozom.
-- Jó, de vedd fel a szkafandert! -- az egyik pártedlit hívjuk annak.
-- Nem, szkafi nem kell.
-- Akkor nincs szőlő.
-- Szkafit felveszem.
Mindezt úgy, mintha mindig is ezt akarta volna. Egy percen belül zsinórban háromszor.
