Két naplemente egy nevezési díjért! Ha optimistán akarjuk nézni, ezt is nyújtotta számunkra az idei Kékszalag. Persze utólag könnyű optimistának lenni, akkor és ott ez sokkal nehezebb volt. Előzetesen sem kecsegtetett semmi jóval a meteorológia: 31 fokos hőség, tűző nap, szélcsend. Egy idősebb, tapasztalt vitorlázó előző este a vacsoránál azért bíztatott:
-- Nyugodjatok meg, a Balatonon ritkán van hat-nyolc óránál hosszabb teljes szélcsend!
Köszi.

A készülődés a szokásos logisztikai rémálom. Vonulás hajóval, komppal, kocsival, vásárlás, rámolás és nem egész öt óra alvás. Az is érdekes volt, hogy nevezés előtti percekben derült ki, hogy végül is kik fogják a végleges csapatot alkotni. Ezzel együtt jó kis csapat lett -- bár korántsem összeszokott társaság.

Pénteken Földváron korai reggeli, majd kihajóztunk. Kilenckor rajt, talán a leglátványosabb része a versenynek. Bő hatszáz vitorlás egy vonalban Tihany és Füred között, nem mindennapi látvány

Ekkor még maradt is valami a hajnali szélből, de 11 körül Alsóörs magasságában ez menetrendszerűen elállt. Innen hosszú, hosszú, izzasztó és nagyon lassú az út körben a keleti medencében. A fedélzeti műszer csomóban írja ki a sebességet (egy csomó az kb. 1,8 km/h), tizedcsomó felbontással. Hogy kevésbé legyen elkeserítő a dolog, ezredcsomókban fejezzük ki a sebességünket, így megyünk kétszázzal, háromszázzal (= kb. fél km/h).

Ott vagyunk már? Ott vagyunk már? Nem, még most sem.

Napokig vitorlázni nem különösebb hőstett, de itt folyamatos a koncentráció, ez verseny, egy-egy zsömlét megenni enni vagy egy vödör vízzel lezuhanyozni is alig jut idő, hiába van szinte szélcsend. Este hét körül Zamárdinál kapunk valamicske szelet, de Tihanyig sem elég ez. Naplemente, Apátság, szép mint mindig, de most valahogy nem felhőtlen az örömük. 12 óra eltelt, a szintidő 48, ha ez így megy tovább nem érünk be időben.

Közben játszok kicsit a saját magunk által készített helyzetjeladóval, ami egy GPS-es, Windowsos mobiltelefonon fut. A terv szerint ezt a hajó 12 V-os akkumulátoráról tölteném egy szivargyújtóba dugható töltővel, de a hajón másfajta aljzat van, mint a kocsikban. Végül egy másik jeladóhoz adott átalakítót tudunk használni, van összesen három, azt addig nélkülözzük. A program működik is, legalábbis az elején. Később a telefont többször kikapcsolva találom, elsőre nem is értem, miért. Utóbb rajövök: egész egyszerűen a töltőre dugva is lemerült. Megy a GPS, a GSM adatkapcsolat (GPRS), halványan a kijelző is, és ez úgy látszik így együtt túl sok neki. A kütyü tűz forró és pár óra alatt töltés közben lemerül. Később majd átnézzük a programot részletesebben, hátha az a ludas, de egyelőre inkább kikapcsolom az egészet. Nagyon úgy néz ki, hogy két éjjel kell majd világítani, nem merem a hajó akkuját nagyon igénybe venni.

Egy másik GPS vevővel regisztráltuk, merre jártunk, melyet utólag azért felraktam a weblapra. Itt megtalálható (korlátozott ideig), nagyítható, mozgatható. A pontok fölé víve az egérmutatót látható az idő, a sebesség, az irány. A sebesség kicsit csalóka, 5 km/h alatt elég pontatlan ilyen szempontból a GPS. Ahol sűrűbben vannak a pöttyök, ott lassabban mentünk, a legtöbb ilyen helyen sajnos nem volt meg az 1 km/h sem.

Éjjel az átkelés a rév vonalán csodaszép: a több száz hajó fényeiben a Balaton amúgy sötét vize egy nyüzsgő város éjjeli képét mutatja. Ezt a látványt ezután sajnos igen hosszan élvezzük. Este tizenegy, éjfél körül, aki tud, megpróbál aludni, hogy majd hajnalban váltsa az ébren lévőket. Ketten ledőlnek, hárman visszük tovább a hajót. Déli part a taktika, onnan várjuk a parti szelet. Meg is jön, igaz nem túl erős, de legalább van. Örülünk neki, próbálunk benne maradni.

A sötétedés után újabb show következik a fizetett programban: megjönnek az árvaszúnyogok. Ezek a naplementét kísérő társaikkal ellentétben nem csípnek, de talán mégis rosszabbak. Töménytelen mennyiségben vannak, a zúgásuk folyamatos és hangos, pont mint a foci VB-n a vuvuzeláké. A fényre nagyon jönnek (ha ennyire szeretik, nem értem, miért nem nappal vannak!), 3-5 másodpercnél tovább nem is lehet világítani a fejlámpával, mert ellepik az embert. A vitorlákat centi vastagon borítják be, amikor állítunk rajtuk, hemzsegve szállnak fel. A hajón amúgy minden négyzetcentit ellepnek, puhák, zöldek, csúsznak.

Közben lassan fáradunk, romlik a teljesítményünk. Vitorlázunk, lehetőleg jó fele, jó vitorlabeállításokkal, igyekszünk taktikázni, de már kevésbé tudunk beleadni apait-anyait a precíz, folyamatos állítgatásokba, a cél csak hogy nagyot ne hibázzunk. Párszor közben cserélünk a kormánynál, egy jó fél órán át én is viszem a hajót. Kettő körül egy újabb srác megy aludni, háromkor pedig felkeltjük a korábban lefekvőket, most rajtunk kettőnkön a sor, hogy lepihenjünk.

Nehezen alszom el, rosszul is alszom, hatkor már ébredek is. A napfelkelte ismét kimaradt nekem, valahogy mindig elkerülöm. Már mossa az egyik srác a fedélzetet, sikálja le a zöld dögöket. A szomorú az, hogy a naptól és a melegtől már most felszárad hamar. Badacsony-Fonyód között vagyunk, odafele menet. Ha nem lesz szél, nem érünk be.

Egy fél Red Bulltól és egy rossz szóvicctől kinyílik a szemem, majd feldobandó kicsit a nem túl rózsás hangulatot úgy döntök, hogy rumos kólát reggelizik a társaság. Egy az egyhez hígításban isszuk, a dolog bejön, sokkal szebb a világ. Ami nem jön be szerencsére, az az időjárás-előrejelzés, ugyanis egész nap ha nem is erős, és nem is folyamatos, de azért vállalható szél van. Odafele a szigligeti öbölnél cirkálás, visszafele hátszél, spinakker.

Újabb forró napon vagyunk túl, de estére Tihany alá érünk. A változatosság kedvéért 60-80 km/h-s vihart jósolnak rövidtávra. Ezt egyelőre megússzuk és erős északi szélben cirkálunk a befutó felé. Munkás a dolog, de a cél látványa feldob mindenkit. Közben megvan a második naplemente, de mi a nézelődés helyett inkább igyekszünk megverni egy másik hajót, ami végül sajna nem jön össze.

Szombat, 20:54, befutunk. Hat perc híján 36 óra, sok volt. Azonban nincs még vége, vissza kell hajózni Földvárra, immár hátszélben. Pillanatok alatt leereszt a csapat, sütit eszünk, pakolunk, pihenünk, újra előkerül a rajt előtt elrakott fényképező. A legrutinosabb srácra, aki javarészt kormányzott, iszonyú fejfájás tör, bevesz egy gyógyszert, de fel sem néz, csak a kezébe temeti a fejét.

Átérünk a réven, immár tök sötét van, jönnek szembe is, nem egyszerű szitu. Én épp a bummon szerelek valamit, amikor az átvág szembe. Szerencsére tompítom, tudom figyelmeztetni a többieket, így nem történik nagyobb baj. Spontán halz volt, igen veszélyes dolog. Fordult a szél, jó lesz vigyázni! Ráadásul hátszélben megyünk, így nemcsak hogy nem igazán látjuk, de nem is nagyon érezzük, mi történik körülöttünk, hiszen együtt haladunk a széllel, így alig érzékeljük azt. Pár másodperc múlva a fejfájós srác halkan, de vészjóslóan megszólal:
-- Erősödött az szél. Ti nem is érzitek, milyen erős lett.
Valóban nem, de hiszünk neki.
-- Mit csináljunk? -- kérdezem.
-- Szedjük le a vitorlákat, indítsunk motort! -- hangzik a válasz. Jól jön most a rutinja.
Kicsit kapkodós, kicsit összeszokatlan, kicsit hibás mozdulatok jönnek, de alapvetően azt teszi mindenki, amit kell. Ekkor már nem lehet nem érezni a vihart. Az orrvitorlát szerencsére korábban betekertük, így csak a nagyot kell leszedni. Ilyenkor hatalmas segítség a jó beépített motor, de így sem egyszerű. Ketten tépjük teljes erőnkkel le a csapkodó grószt, pedig ennek szinte le kéne esnie magától. (Helyesbítés: utóbb hívtak telefonon, hogy eltört egy csúszka, és szélcsendben is nehezen járt emiatt.) Később többen mesélték, hogy a versenyre leszerelt külső motort a viharban nem tudták volna felrakni, így a sajkodi öbölbe, a tihanyi hegy alá menekülve próbálták meg átvészelni az erős szelet és dobáló hullámzást. Nekünk szerencsénk van a nagy hajóval és a belmotorral, viszonylag kényelmesen beérünk Földvárra. Éjszakai kikötés következik egy csak félig ismerős helyen, nem egy egy sima egy fordított ez sem, de csak sikerül. Éjfélre érek a nyaralóba, ahol egy falat vacsora és talán egy sör után zuhany és az ágy vár.

Megcsináltuk. Abszolútban 132. lettünk a több mint 600 indulóból és az alig 242 célba érkezőből. Osztályban ötödikek lettünk, közel volt a dobogó. Különben ebben az osztályban 107-en indultak és 28-an értek be, így különösen nem rossz ez az ötödik hely.

A kapcsolódó rendezvényszervezésről annyit, hogy a gálavacsora szombat (!) este héttől volt, úgy kb. tízig, a kikötőtől jó egy kilométerre. Hogy valaki ezt kényelmesen elérje, illett volna hatig befutnia, ez nem egész száz hajónak sikerült. Igencsak pofátlanságnak érzem.

Összességében nem bántam meg, hogy elindultam, jó volt nagyon, de jövőre szerintem kihagyom. Mindig túlontúl nagy macera az előkészület. Egyszer feltétlen ki kell próbálni annak, aki szeret vitorlázni, de talán ez a három most egy darabig elég. Igaz, eddig mindig megfogadtam, hogy következő évben nem indulok...