Néha a filmsorozatokban játszanak azzal, hogy az egyik sorozat szereplői átlátogatnak egy másikba, így volt például Vészhelyzet -- Harmadik műszak közös epizód. Most mi is ilyesmit játszunk, Rrrékával blogolunk keresztbe némi hegyi rétes kapcsán.
Az a játékszabály, hogy ugyanarról a képről írunk, egyszerre tesszük fel, és nem lessük meg előtte a másikét. Meglátjuk... Izgulok! (Itt a link -- szigorúan utólag beszúrva.)
Szóval a dolog blogból lett (ebből) és bloggá lett (azt olvasod!!). Egy kirándulás előtt futottunk össze Sárusékkal. Persze volt sok-sok rétes is, és kölcsönösen meggyőződhettünk róla, hogy a másik blogger-bébi élőben is nagyon cuki.
Utána lett kirándulás is, igaz, részben más társasággal. Meglepő, hogy így az erdőben milyen közel van egymáshoz Budaörs és a Normafa, pedig pl. autóval két külön világ! Ráadásul az út is különösen szép volt, csak ajánlani tudom, meg persze a rétest is! Visszafele Csillebérctől Normafáig örömautózás: egy hamisítatlan Renault 5-öt vezethettem! Ez még kérem igazi autó, őszintén kopogós műanyaggal, porlasztós gyújtással, remek kilátással és kézi szívatóval. Valószínű ez utóbbitól szoktam el nagyon és ezért bénáztam, de alig ment fel szegény a Normafáig. Ezzel együtt, félreértés ne essék, minden pillanatát imádtam!!! Végül pedig, hogy teljes legyen a kép, SviccÉviékkel is összdefutottunk a szuperül megújult és nagyon családbarátnak tűnő Normafa síházba, azaz a Normakert vendéglőbe.