„Dani ma fél éves. Nem látszik meg rajta, hogy észrevette volna. Tortát sem kapott. Mi sem, hogy eddig túléltük :)” Folyton ez járt a fejemben, mintha ma olvastam volna, pedig majd’ hat éve írtad, Évi. Akárhogy is, Eszter is betöltötte pár hete a hat hónapot. Tortát ő sem kapott, csak pancsoláshoz sárga műanyag gumikacsákat. (Ez is milyen má’, műanyag gumikacsa...)

Azt mindenkitől hallottam, hogy egy gyermekkel macerásabb az élet, hogy sok konfliktust, aggodalmat és persze sok elköltendő pénzt jelent, de azt jóval kevesebben reklámoztak, hogy milyen vidám dolog ez valójában. Pedig az! Minden nap, a legváratlanabb helyzetekben van valami felvidító, vicces vagy csak szívet melengetően kedves momentum. Ráadásul mindez olyan pillanatokban, amikor amúgy ez teljesen valószínűtlen lenne. Például amikor kiviszed a mosogatni valót, ami közben ő éppen elégedett a világgal és úgy érzi, itt az ideje egy kis gurgulázásnak.

No, de térjünk a tárgyra! Kapitány a Naplónak, ez történt öt és hat hónapos kora között:
- Megfog dolgokat. Egész meglepően nagyokat is, átteszi egyik kezéből a másikba és persze két kézzel a szájába, ahova közben megpróbál egy lábat is betuszkolni, hátha. A cumit már elég a kezébe adni, tudja, mit kell vele csinálni.
- Az esti fürdés utáni öltöztetésnél ennek megfelelően már nem csak ránéz a két pelus közül arra, amelyiket szeretné, hanem el is ragadja azt. Mindig a bal oldalit. Mindig. Pedig újabban azzal játszhat és a másikat kapja a fenekére.
- Pancsol. Ha olyanja van, elég komoly vízmennyiséget termel ki a kiskádból, pedig eddig szépen passzívan tűrte a fürdetést. Úgy döntött, most már ő is megmos engem, nem csak én őt.
- A törülközést továbbra sem szereti. Ez ugyan eddig is így volt, de még nem írtam. Hősiesen tűri, de nem jó neki. Ugyanígy utálja, amikor a body nyakkivágását áthúzzuk a fején és a kezénél is ugyanezt. Én is utálnám.
- Veri a kezével az asztalt, ha oda kerül. Multimilliomos lesz a dzsesszdobos! (Remélem nem csak forintban...)
- Örül a szülőknek. Na jó, főleg az anyukájának de néha nekem is. Igaza is van, jó fejek vagyunk :)
- Van már két foga alul. Egész flottul ment a dolog, nem volt nagyon nyűgös.
- Újra kezd nőni a haja. Már ideje volt, kezdett kopasz lenni, ahogy kikopott a gyári garnitúra. A két forgó persze maradt, szerintem nagyon cuki vele. -- Frissítve: Most néztük vissza a régi képeket: gyárilag sötét haja volt, most meg teljesen világos. Mondjuk igazából ez rendben is van, a nőknél az ilyesmit sose lehet tudni.
- Forog jobbra, balra és körbe is (hogy is mondjam, szóval fekve, egy függőleges tengely körül), így azután majd’ mindenhova eljut. Éjjel ennek megfelelően elég lehetetlen pózokban találjuk az ágyában. Takaróról emiatt már szó sem lehet, kis hálózsák jellegű ruhában alszik.
- Kúszna, de még nem megy neki. Egyelőre a fenekének a feltolásáig jutott. Ha fogjuk, ül, de még elbillen.
- Megírta első üzenetét a számítógépen. Idézem: „bn b a\y  ywaesQ\SG42QWAS4<OWWWWWWWWWwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwwww<kkkkkkkkkkQWq     mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmttnbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbbytan    ntnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnqqqqqq            WEEE                        VC                            RSaXSD  BQW” (Nézzétek, milyen kifinomultan kezeli a Caps Lockot! :) )
- Vitorlázott, már kétszer is.
- Megnézte a gyermekorvos is (fél éves kötelező szerviz), egy szóval foglalta össze a mondandóját: „gyönyörű”. Pedig, őszintén szólva nekem akkoriban kicsit jobban tetszett a pár hónappal korábbi kisbaba állapot, de most (hat és fél hónaposan) még több hajjal, vicces grimaszokkal ismét nagggyon zsír!

Van egy vicces dolog, ami kicsit zavar. Ha az ember megnéz egy szakkönyvet, vagy elolvas hasonló blogokat, akkor azokban le van írva, hogy kb. mit tud egy x hónapos egészséges kisbaba. És valóban, mire Eszti annyi idős lesz, kb. azokat a dolgokat tudja. Ez olyan izé! Mintha valaki előre olvasna a krimiben és tudná, ki lesz a gyilkos. Szegény itt küzd, hogy megismerje a világot, fejlődjön, ügyesedjen és edződjön, erre valaki pofátlanul leírja feketén-fehéren, hogy például hányadik hétre fog sikerülni átfordulnia, amin ő annyit küzdött. Ez nem ér!

---

Nincs most energiám fényképeket feltölteni. Válogatni, átméretezni, összecsomagolni, feltölteni, egyesével beillesztgetni évekig tart. Nyaff. Ha visszajöttünk a nyaralásból, majd bepótolom, ígérem. Van viszont egy sírós és egy kacagós videóm. Ez előbbi pont fél éves korában történt, picit beütötte a fejét a fotel karfájába. Nagyon meglepte a dolog, és rettentően megijedt tőle. Ettől Viki is majdnem sírva fakadt, de én hidegvérrel átlátva a helyzetet egyből tudtam a dolgom: elszaladt a fényképezőért és megörökítettem az eseményt. Szerintem megérte. Szerintetek?