„Graceful degradation, azaz kecses lerohadás”, így tanította nekünk anno Kisspista oprendszerekből a jelenséget. Arról van szó, hogy ha egy rendszer egy része elromlik, akkor az lehetőség szerint ne jelentse az egész rendszer azonnali halálát. Például az autókban egy elromlott fékszervóval azért még meg lehet állni, bár jobban kell taposni a pedált. A minap a mélyhűtőnk mutatta be, hogy ő aztán megtanulta a leckét. Előző este sor került a szokásos rendszeres (= 3-4 évenkénti) leolvasztására. Pedig mi igazán kíméletesen csináltuk, hajszárítóval, forró víz gőzével, és nem spaklival, nem hiltivel, de valamiért mégis ez tette be neki a kaput. A cuccokat visszapakolva másnap -10 fokig jutott csak el, majd amikor felhívtam a figyelmét, hogy öreg, tudsz te ennél hidegebbet is, akkor végleg beadta a kulcsot, és bejelzett a Nagy Piros Lámpa, hogy sz*r van. -5-nél bepánikoltam, és egy hűtőtáskában átvittem a szüleimhez, ami hozzájuk befért. A többinek nekiláttunk...

Télen kevésbé esik jól a fagyi, de idebenn végül is meleg van, úgyhogy kábé még reggelire is fagyit ettünk. Voltak még érdekes dolgok, pl. fagyasztott almakompót (??? ne kérdezd, miért), de aranyrudak sajna nem. Mindenesetre a fridzs adott nekünk még egy kis haladékot, ugyanis úgy -2 fok tájékán stabilizálódott az állapota, további egy napot hagyva a Nagy Zabálásra. Mondjuk ma végképp kiolvadt benne minden, bár erről nem Öngyi tehet, hanem, hogy egész nap nem volt áram, mert szerelik a vezetékeket a házban. Mindegy, jó a pálcikás jégkrém kanállal is. Ja igen, Öngyi: már kb. öt éve így hívjuk, mert olyan hangokat hallat, mintha készülne elhagyni ezt az árnyékvilágot. Mint a szerelő felvilágosított, ez a hang tényleg ennek volt a jele, ahhoz képest jól húzta.

Ajjaj, lelki szemeim előtt látom anyám rosszalló tekintetét, hogy megint milyen marhaságokról írok, ahelyett, hogy Eszterről tennék fel képeket. Szóval kedves Nagyi, íme:

Apa pizsamájával:

Ilyennek ismernek a szomszédok:

Pelusvillantós paparazzis, fürdésutáni vidulós:

Legjobb a sarokban: