Ködlámpa blog

Úgy tűnik, lezárult az analóg videorögzítés kora számomra. A VHS videónk ugyanis múlt héten feldobta a talpát. Ráadásul igen szimbolikusan adta be a kulcsot, ugyanis épp átmásoltam DVD-re a segítségével az utolsó kazettát, amiről még azt gondoltam, hogy valaha meg fogom nézni. Kicsit furcsán csörgött, de a másolás rendben megvolt. Utána már alig adta ki a kazit, azóta pedig semmi.

Vasárnap a novemberi időjárásra való tekintettel nem mentünk sehova, így jutott idő szétszedni a cuccot. Jó kis mechanika, fogaskerekek, ékszíjak, görgő hegyek. Fülre hallatszik, hogy valami mechanikai baja van, de sajna nem találtam meg, amire számítottam: semmi látványosan szakadt, törött, repedt cuccra nem leltem. Így csendben összeraktam, lezárva a dobozt és egy korszakot.

Egy korszakot, ami számomra több mint húsz éve kezdődött. Gyermekként néztem, ahogy apu a frissen beállított videón először nyomta meg a REC gombot. A fadobozos Videoton TV-n -- „színes TV”, mára a kifejezés is értelmetlen -- valami orosz néptánc ment (no igen, nyolcvanas évek...). Fél perc után visszatekerte és lejátszotta újra. Hihetetlen volt, maga a csoda. Azóta persze van DVD, sőt DVD felvevő, sőt merevlemezre felvevő. Szebb, jobb, de az biztos, hogy ez nem fog húsz évig tartani, hisz itt a küszöbön a nagy felbontású videózás. Pár év, és mindenkinek ismerős lesz, ami még csak a tehetősebbek játékszere: HDTV, Blu-Ray, AVCHD és társai. Annál viccesebb lesz visszagondolni a sokadik másolatban megnézett Rocky IV-re, szigorúan hangalámondással. Viszlát, VHS!