A blogom indulásakor elhatároztam, hogy amennyire csak lehet, politikamentessé teszem. Én a mindennapi életről szeretnék írni, de bizony ez a két dolog nem választható el élesen -- ami végül is normális. Itt most lesz némi átfedés, de azért érdemes végigolvasni.

Még nem írtam itt, de egy műszaki felsőfokú oktatási intézményben dolgozom oktatóként. Hadd tegyem hozzá: egy igen jó nevűben. Bejönnek az érettségizett diákok, felveszik a tárgyakat, vizsgáznak. Ha akinek nagyon nem megy, az vagy feladja, vagy bizonyos szabályok miatt kénytelen távozni, a többi előbb-utóbb diplomát szerez.

Nos, ez az ami nem működik mostantól.

Az egyik alaptárgy, műszaki felsőoktatási intézmény révén a fizika. Aki ezt nem teljesítni, nemigen léphet tovább. Nem fizikusokat képzünk, szóval a léc nem átugorhatatlan a többség számára, de azért magas. Így van ez évtizedek óta, de eddig mindez nem jelentett problémát. Sajnos a bukási arány egyre nagyobb, nem csak fizikából, de ez talán a legmarkánsabb példa. Azt hiszem 88% volt legutóbb, de lehet, hogy több. Nem egy vizsgán, hanem egy félév alatt, tehát ebben benne van, hogy aki megbukott, az még egy vagy két alkalommal újra próbálkozhatott.

Nem hiszek abban, hogy a mostani elsőévesek eredendően hülyébbek lennének az öt évvel ezelőttieknél. Egyszerűen kormányunk közoktatás-politikájának eredményei most kezdenek megmutatkozni. Sajnos akivel beszéltem, minél jobban beleásta magát a helyzet megismerésébe, annál kevésbé optimista a jövőre nézve. (Akit érdekel: keressen rá erre: kémia, fizika, biológia tantárgyak összevonása -- az összes média foglalkozott a témával pár hónapja.)

Ha esetleg el is lehet vitatkozni azon, hogy a helyzetet mi okozta, ami vitán felül áll az az, hogy nagy baj van. Akkora, hogy ha folytatjuk az „aki nem tudja, elmehet” típusú képzést (ami egyébként teljesen helyénvaló lenne a felsőoktatásban), akkor nagyon rövid időn belül lehúzhatjuk a rolót, mert nem lesz kit tanítani. (Nekem lesz másik állásom, de az ország mérnökök nélkül marad.)

Mi megpróbáljuk megtenni, ami tőlünk telik. A dolog fájdalmas, de jogosságát sajnos nem vitatom. Az a döntés született, hogy az összes elsőévest (a karon olyan 1200 van), kis tankörökbe osztják, akiknek heti kettő óra közös foglalkozást írnak elő. Még nincs hivatalos neve a dolognak, de már most mindenki osztályfőnöki órának hívja. Mert hogy az lesz: szemmel kell majd tartani, ki hogy halad a tanulmányaival, gond esetén elbeszélgetni vele. Ami még durvább: középiskolás fizika korrepetálást fogunk tartani egy féléven át.

Ja igen, mindezt annak kapcsán írtam, hogy én is „osztályfőnök” leszek.

Azok számára, akik nem jártak egyetemre vagy főiskolára, nem tudom elmondani, mennyire abszurd ez az egész. Talán az mégis segít, hogy emlékezzetek vissza, mennyire ciki dolog volt az osztályfőnöki óra már középiskolában is. Most pedig ott tartunk, hogy a felsőoktatásban kell ez. Remélem olvasni azért nem mi fogjuk megtanítani a diákokat.

Poén a végére? Nem-nem. Ez komoly.