Nosza, itt az idő, rakjuk össze a kirakós darabjait, azaz vegyük szép sorban az eseményeket!

Bajnokság

Első ugye a bajnokság, szombati kezdettel. Terv szerint keddig tart, pótnap szerda. Legalább négy érvényes futam kell, legfeljebb kilenc, egy nap maximum öt. Persze, ahogy a pszichológus mondaná, ezt az időjárásnak is akarni kell. Első nap délelőtt megnyitó, délután egy futam. Második nap csak késő délutánra jön össze a jó szél, aznap két futam, a második vége már szinte tök sötétben. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy futam durván egy-másfél óra, igen intenzív ugrabugrálással a hajón. Futamok között alapból csak pár perc pihi van, kis lazítás a hajón, ki se megyünk a kikötőbe.

Hogy ne legyen unalmas a szélre várakozás, kiderült még a futamok elején, hogy se a nagyvitorlánk, se a spinakkerünk nem felel meg az osztályelőírásnak. A nagyvitorlából „csak” egy merevítő lécet (latnit) kellett megrövidíteni, de a spít rendesen át kell szabatni. Zsír új különben, csak volt némi félreértés a megrendeléskor. Kérdi tőlem a kapitány, hogy akkor hány centivel kell az alsó bekötőpontjait feljebb és beljebb szabatni, hogy megfeleljen az előírásoknak. A megoldáshoz egy másodfokú egyenletet kellett megoldani, ami önmagában nem egy nagy dolog, de ott a fűben feküdve, egy szál mobillal azért izgi volt. Szerencsére felraktam rá valami jobbféle számológép progit, pedig nem hittem volna, hogy valaha gyököt kell vonnom vele.

Hétfőre virradóra majdnem tragédia történt. Sátoroztunk a kikötőben, és éjjel bejött egy hidegfront. Olyan 80 km/h körüli szél volt az alap, erre jött még egy erősödés olyan 100 km/h körülire. Ez már sok volt az egyik part menti fának és kifordult a helyéből, rá a sátortáborra. Az erősödésre felkeltem, és a sátram ablakából volt szerencsém végignézni a kb. fél perc alatt lezajló történéseket. Persze az egész túl gyors volt ahhoz, hogy bárki bármit tehessen. Érdekes az ember felépítése, valószínű a hirtelen sokktól, de alig emlékszem mi történt utána. Asszem kirohantam a sátorból pizsamában a zuhogó esőbe. Ekkor akkor már sokan mások is futottak ugyanarra, mindenfelől kiáltozások, hogy van-e a fa alatt még valaki. Mikor kiderült, hogy szerencsére mindenki a saját lábán elhagyta a két sátrat, amire a fa zuhant, gyorsan visszaszaladtam a saját sátramba. Vízálló ruhát, gumicsizmát kaptam magamra (a hajózáshoz kell, így volt is szerencsére), és mentünk menteni a menthetőt. Egy lány sérült csak meg könnyebben, szerencsére semmi komoly. Utólag az is kiderült, hogy úszták meg ennyivel: a fa mellett volt a parton egy használaton kívüli hajó, az fogta fel a nehéz törzset. Ha az nincs... jobb nem belegondolni. Végül a tűzoltók segítettek kiszabadítani a hajót és elvágni a félig levegőben lógó fát.

A hidegfront kedd délutánig tartott, de hogy ne unatkozzunk, kiderült, hogy az átszabott spí sem stimmel. Rosszul mérték le ugyanis a legnagyobb szélességét, így még egy köre volt a kapitánynak a vitorlavarróhoz. Nem volt nagyon ideges... Ráadásul a nagyvitorla mérésénél a felmérő rosszul tudta a szabályt, így utóbb kiderült, kár volt levágni a latniból.

Mindegy, kedd este már volt futam, és szerda délelőtt is három. A számítás szerint az összes futam közül mindenki egyet kiejthet, azaz a legrosszabb eredményt nem számolják. Mivel mi elég jó helyezéseket mentünk, megtehettük, hogy az utolsón már el sem indultunk, így is elsők lettünk. Szóval magyar bajnok lettem, vagy mi, az adott hajóosztályban. Tudni kell, hogy az eredmény 95%-ban két dolgon múlik: a hajón és a kapitányon. Itt mindkettő kiemelkedett a mezőnyből, nekünk legénységnek „csak” nem kellett nagyon elrontani. Nem rontottuk el nagyon.

Sokat tanultam, ezért is mentem. Ami viszont várakozáson felül sikerült az a dolog buli jellege volt: nagyon jó társaság verődött össze ott öt napig. Túl jó is, így a sok buli a mozgással kombinálva teljesen kimerített.

Transzfer, nevezés

Jó lett volna már egy kis pihenés, de nem adatott meg. Szerdán délután haza Budapestre. Ha semmi másért nem, a ruhák miatt legalább. Elvileg úgy indultam, hogy vasárnapig van elegendő tiszta, de már szerdára alig maradt, pedig kaptam egy csomó reklámpólót is. Gyors mosás, pakolás, ájult alvás. Nem sokáig, másnap reggel vissza Fonyódra: át kell vinni a hajót Füredre a pénteki Kékszalagra. Egy lelkes barátom segített, ami igen jól jött: legalább aznap kicsit kevésbé kellett húzkodni a köteleket. A terv szerint kilenckor már alvás, hisz másnap Szalag. Hát nem. Este hétre értünk Füredre, ahol egy gombostűt nem lehetett leejteni. Kikötőhely nem volt, de rá tudtunk kötni egy hajóra aki rákötött egy hajóra, aki ki volt kötve, és ez már egész jónak számított. Nevezni kellet volna, de erre esély sem volt. Kb. 3 órás sor állt a nevezési sátornál, és nem mozdult. Bejött a jégeső, kicsit szétkergette a népet, de mire visszaszivárogtunk, ugyanaz volt a helyzet, csak vizesebben. Csakhogy az én kocsim Fonyódon, a batáromé itt, de neki meg mennie kéne már: eddigre olyan kilenc körül járt. Ok, vigyen most el Fonyódra, majd lesz valami: éjfélig lehet nevezni. Komp, pálya, búcsú, pálya. Zamárdiban a family, asszonynak épp csak beadom a cuccot, amit lehoztam Pestről és irány az utolsó komp. A nevezési sátor Füreden végre üres. 0 óra 0 perc 45 másodpercre érek az ügyintézőhöz, aki közli, hogy lekéstem, éjfélig voltak. Hagytam, hogy újragondolja a dolgot a tettlegesség előtt, majd beneveztem. Jó lett volna, nagyon jó lett volna ott helyben a hajón aludni, csak sajna korábban megígértem egy srácnak, aki velünk jött a Szalagon, hogy reggel felszedem Siófokon. Ez akkor jó ötletnek tűnt, most két óra mínusz az amúgy is kevés alvásból. Mindegy, megígértem. Komp már nincs, körbe haza Zamárdiba. Ez volt a mélypont. Elhatároztam, hogy reggel elviszem a srácot, de a hajóra nem szállok fel: ahelyett, hogy rápihentem volna, alig négy órát aludtam, ráadásul az előző napokban sem aludtam eleget, és én az ilyesmit sajnos nagyon rosszul viselem.

Másnap kicsit elaludtam, de hétre azért Füreden voltunk. Persze végül csak felszálltam a hajóra.

Szalag

Elkezdődött tehát. A 40. Kékszalag, nekem az első. Nem kezdődött valami jól: kevés alvás, a nevezés előtt még körbefutottam Füredet egy rajtszámért, amiről kiderült, hogy nincs is. Eső. Innen azért javult a helyzet. Az eső elállt, a szél épp kellemesen fújt, és a millió hajó látványa lenyűgöző volt. Viszont ez egy verseny, ha nem is olyan durva, mint a hét eleji pályaversenyek, de azért dolgozni kell végig. Fényképezni például egész egyszerűen a több mint 24 óra alatt nemigen jutott idő.

Kenese, Siófok, Tihany, és irány nyugat. Badacsonynál láttuk szembejönni a vezető hajókat és ekkor sötétedett ránk. A Kékszalagot mindig teliholdra szervezik, hogy kicsit jobban lehessen látni. Valóban számított valamit, de azért nem egyszerű sötétben: ugyanúgy kell figyelni, sőt jobban, nem lehet lazítani. Ez a kormányosnak még durvább, de azért nekünk sem volt egyszerű. A gyenge szembeszéllel lassan-lassan érünk csak a Keszthelyi bójához. Nappal sem nagyon ismertük ezt a vidéket, hát még éjjel: a GPS most jó szolgálatot tett.

Ez a szakasz volt egyértelműen a mélypont. Hiába öltöztünk fel, már nagyon fáztunk, talán csak az álmosságtól. Az egyik srác bement a kabinba aludni, a kormányos kitartott. Mi ketten magunkba roskadva ültünk a hajóban a „földön” (a cockpit közepén, ahol alapból a lábunk van), el-elaludtunk. Ilyenkor a hangos „Fordulunk!”-ra ébredtünk: gyorsan áthúzni-vonni az orrvitorlát, még pár dolgot elrendezni, és pár perc nyugi újra. Azt hittük sose érjük el azt a nyamvadt bóját, de végül csak sikerült. Fél három, eddig bírtam. Közben felébredt a srác, aki eddig aludt, a négy óra alvástól egész kipihent volt. [Csak kíváncsiságból: aki ezt először elolvassa és jelzi, az vendégem egy sörre vagy sütire!] Ő vette át a kormányt, egyedül hátszelezett vissza, mi hárman aludtunk. Persze csizmában, kesztyűben, kabátban, hátha ugrani kell. Nem kellett. Mindesetre hatalmas mázlink volt, hogy a gyenge szélben éjjel pihenhettünk, különben nem is tudom, mi lett volna.

A napfelkelte ismét kimaradt, most is már világosban ébredtem. A kabinban felkelés előtt hiába kívántam, hogy már Tihany alatt legyünk, Badacsonnyal kellett beérnem. Hamar jött a hidegből a hőség, de reggel már gyorsabban peregtek az órák. Az utolsó pillanatig ment a harc a jobb helyezésért, hiszen ha már verseny, versenyezzünk. Végül a rajt után 26 óra 50 perccel, szombaton a déli harangszó előtt tíz perccel kereszteztük a célvonalat. További adatok a GPS-ből:
Megtett út: 180,23 km
Max seb.: 14,0 km/h
Teljes idő: 27h 32 perc (kicsivel a rajt előtt kapcsoltam be és a cél után ki)
Teljes átlagsebesség: 6,5 km/h
 

Erre jártunk (a sárga az útvonalunk):

A Keszthely felé tartó nehéz szakasz kicsit kinagyítva:

Abszolútban az 575 nevezőnek az első felében végeztünk, de annak a végén. Osztályban nyertünk.

Tour de Balaton

A Balaton körüli szaladgálás még nem ért véget: vissza Zamárdiba, már lassan előre köszöntek a kompnál. Zuhany, kaja, ájult alvás. Viszont este vacsi van Füreden, amire megkaptam az összes csapattárstól a jegyeket, ők kihagyják. A szüleim rokonlátogatóba mentek Akarattyára, én a húgommal és az asszonnyal akkor tovább Füredre. Vacsi, meglepően jó, Akarattya, Zamárdi, ááááááááágyikóóóó. Másnap Füreden díjkiosztó. No, ezt már kihagytam, mindennek van határa, pedig kaptunk serleget és érmeket is.

Az egészet a kormányosunk foglalta össze nagyon találóan úgy hajnali kettőkor, amikor már minden bajunk volt: „Olyan ez a Kékszalag, mint az Európai Unió: kimaradni belőle rossz, de benn lenni sem valami jó.” Mondjuk így utólag csak egy dolgot bántam meg: azt, hogy kihagytam a díjkiosztót.