Ami azt illeti, eddig az első bíztatásokon kívül nem sok visszajelzés jött az olvasóktól. Remélem követi a blogot rajtam kívül is valaki. Szerencsére azért csurran-cseppen némi reakció. Japánba szakadt barátom például végre feltette a titkon rég várt kérdést: „Na de miért Ködlámpa?!” Hát ezért:

Januárban jöttünk haza külföldön élő barátainktól. Szinte pont ezer kilométer autópályán, végig én vezettem. Van, aki ennek a dupláját is gond nélkül képes levezetni egy nap és van, akinek a tizede is sok. Én ennél még többet nem vezettem egyben, de nem is nagyon hiányzik.

Az út majdnem végig teljesen eseménytelen volt. Tatabánya után azonban megjelent a köd, ami egyre inkább sűrűsödött. Épp arról beszéltünk, hogy milyen nagyon zavaró a hátsó ködlámpa, ha amúgy jól látod az előtted levőt. Sokan az első csepp esőnél bekapcsolják városban, illetve az első ködpamacsnál, hiába tíz kilométer a látótávolság, és lépésben döcög a sor.

Nem csak én vagyok ezzel így, a totalcarosoknál is örökzöld téma, itt van például egy jó cikk, érdemes megnézni: ÓccsadmáLE! Az is kiderül belőle, hogy én a ködzárófényről beszélek, mert az van hátul. No de mégis, hogy hangozna az blognévnek?!

Szóval mentünk az autópályán és épp erről beszélgettünk, amikor egy felhajtónál bejött elénk két hókotró – hó persze sehol – ködlámpa nélkül, sárga villogó nélkül. A dolgok gyorsan történtek. Én úgy 110 km/h körül mentem, hiszen egész addig kilométerekre el lehetett látni. Ők bejöttek, de közben egy pillanat alatt besűrűsödött a köd, pontosabban beértünk egy sűrű ködös részbe. A hirtelen jött ködben a hókotrók gyenge hátsó lámpáit az útszéli fényvisszaverőnek néztem. Mire rájöttem mi a helyzet (egy-két értékes másodperc), már csak egy gyenge próbálkozásra maradt idő a fékkel és egy gyors kormánymozdulatra a belső sáv felé. A reflexes mozdulat jó volt, és az égiek is velünk voltak, a belső sáv üres volt. Ezt megúsztuk.

Szóval, bármilyen zavaró is sokszor, mostantól másképp tekintek a ködlámpákra. Ami nekik nem volt. Később elgondolkodtam a dolgon: egyrészt ugye nem illik 60-nal felhajtani a pályára, pláne, hogy nem néznek hátra. Ugyanakkor a sűrű ködben a 110, amivel mentem, valószínű túl sok volt, és akkor, ott mégis jogos volt a 60. Szóval végül is lehet az én hibám is. Ugyanakkor kétszáz méterrel korábban meg sokkal enyhébb volt a köd, ott a 110 teljesen rendben volt. Másrészt azóta láttam az osztrák autópályán hókotrókat. (Hó ott sem volt...) Volt rajtuk két-két reflektor erősségű, hátrafelé villogó sárga lámpa. Nem kerülhetett sokba, de nagyon hatásos volt.

No mindegy, lényeg hogy nem lett baj. Tovább az M0-n. A köd meg mindig sűrű, bár ott épp nem annyira. Vészvillogóznak előttem, a sor beáll, de szerencsére hamar átjutottunk a dugón. Én nem néztem oda, ahol a baleset volt, hogy gyorsítsam az áthaladást, de az asszony szerint abból nem szálltak ki élve. Mármint a kisteherautóból, ami utolért egy kamiont: a motorja kb. az üléseken volt. Itt valószínű életet menthetett volna az a ködlámpa, ami sokszor olyan bosszantó.

A városba bevezető részen már nem volt kérdés, hogy kell-e a ködlámpa, pár méter volt a látótávolság, bicajos tempóban lehetett csak haladni, épp csak láttam a csíkot. Innen már rendben ment hazáig, de ez az utolsó 30-40 km fárasztóbb volt, mint a többi 980-990 együttvéve.

Tanulság: országúton, főleg autópályán, sose becsüljétek alá az ártatlannak tűnő, ritka ködöt se! Használjatok ködlámpát! Akkor elmaradhat, ami innen elmaradhatatlan. A csattanó. (Jujj!)